|
- A 3. században i.k. előtt az illírek saját államukat alkották itt meg. Az illírek a mai Montenegro területén való jelenlétéről számos kulturtörténeti bizonyíték létezik mint: Medun, Ulcinj és mások. A teutok királynője uralkodása alatt a rómaiak leigázták a illíreket. Az illírek székvárosa Risna volt, ahol a teutok királynője véget vetett életének.
- Az I. században i.k. után a mai Montenegro területe Dalmáciához, a római tartományhoz tartozott. A rómaiak e területen néhány várost alapítottak, amelyek közül a legjelentősebb volt Doclea (Duklja) város.
- A szlávok a 6. században kezdték betelepíteni a területet és a keresztény hitre térítésük a 9. században történt. A szlávok a 10. század elején alapították meg a saját államukat, Duklját. Az alapítók a Vojislavjevic család tagjai voltak és majd 200 évig uraklodtak.
- Duklja először szerepel Zeta néven 1089-ben. Akkor tíz megyéje volt.
- 1185 és 1355 között Zeta a szerb Raska állam fennhatósága alatt volt. Stevan Prvovjencani 1217-ben lett az első ortodox király. Rastko Nemanjic (Szent Száva) 1219-ben alapította az első önálló szerb ortodox egyházat. Az egyik püspöksége – a zetai, Prevlakan volt Tivat mellett (Ostrvo cvijeca – Virágsziget). Itt épült egy kolostor Szent Mihailo arkangyal emlékére.
- A Montenegro név az 1296-ból eredő iratokban található először amellyel a mai Montenegro hegyes részeit nevezték.
- A szerb császárság szétesése után a Balsic család felújitotta a Zetai fejedelemséget. Zeta székvárosa Szkadar volt. A Balsicok 70 évig uralkodtak.
- 1421-től 1512-ig Montenegroban a Crnojevic család uralkodott. Crnojevicék szkhelye először Zsbaljakon volt, majd Obod városában a Crnojevic folyó felett és végül Cetinjen. Djurdjo Crnojevic, Ivan fia uralkodása alatt Obod városában megalakult az első montenegroi nyomda ameylben Makariusz kinyomtatta az első Montengróról szóló könyvet – a Oktoih könyv első cirill kiadását.
- 1697 és 1918 között a njegusi Petrovics dinasztia uralkodott.
- A Stanjevic kolostorban 1789-ben tartott egyetemes zsinaton elfogadták az Általános Montengro-hegyi Törvénykönyvet amely szerint megalakult a szenátus, a bíróság, a kapitányi hatalom és rögzítette a személy- és vagyonvédelmi jogi normákat. 1813-ban a Kotor melletti Dobrotában, Montengro és Boka Központi Bizottságán döntés született Boka Kotorska és Montenegro egyesüléséről.
- I. Petar Petrovics mindenképpen Montenegro legügyesebb uralkodója volt. Sokat tett a nemzeti egység megteremtéséért, a vérbosszú megszüntetéséért és az államhatalom kiépítéséért.
Njegos egyházfőnek kimagasló irodalmi tehetsége volt és számos irodalmi művet alkotott, amelyek közül a legjelentősebb az 1847-ben kiadott “Hegyek koszorúja” című költemény. Uralkodása alatt, Njegos jelentősen kifejlesztette a hatalmi rendszert, az oktatási- és pénzügyi rendszert és megvalósitotta az Ausztriától való különválást. Zseniális irodalmi művei mellett, 1834-ben megalapította az első világi iskolát. Korán hunyt el, 1851-ben. Mindössze 38 éves volt.
- Többszázados idegen hódítók elleni felszabadító harc után, Montenegro 1878-ban szabad, független állammá vált. Egy kis hősi nép, amely többet éhezett mint evett, bizonyította bátroságát és büszkeségét.
- 1910 és 1918 között Montenegro királyság volt Nikola királlyal az élen, ezután viszont a Szerb, Horvát és Szlovén Királyság, illetve 1929-től a Jugoszláv Királyság összetevő részévé vált.
A II. világháború után megalakult a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (JSZSZK). 1991-ben Szlovénia és Horvátország kivált Jugoszláviából, a következő évben követte őket Bosznia és Hercegovina, majd Mecedónia is. Ezután megalakult a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (JSZK) amely a Szerb Köztársaságból és Montenegró Köztársaságból állt. 2003. február 4.-én alakult meg Szerbia és Montenegro Államközössége. |